Hírek

VÁLTOZTAK A ZÖLDHULLADÉK ÉGETÉS SZABÁLYAI BUDAKESZIN

avaregetes

Lakossági igényként merült fel az avar és kerti hulladék égetés szabályozásának az újragondolása. Saját egészségünk és környezetünk megóvásának védelmében ezért Budakeszi Város Önkormányzata a 2019. február 28-i testületi ülésen módosította a vonatkozó rendeletét.
Az új rendelkezés alapján avar és kerti hulladék égetését évente az alábbi két időszakban lehet végezni:

  •  tavasszal: március 1. – március 31.,
  • ősszel: szeptember 1. – november 30. között.

A megjelölt időszakokon belül KIZÁRÓLAG pénteken 8-21 óra, szombaton 8-12 óra között (ünnepnapok kivételével) lehet a kerti hulladék égetését szélcsendes időben, nagykorú személy állandó felügyelete mellett végezni.
A levegő szennyezettségét és az ebből eredő káros hatásokat csökkenteni tudjuk a zöldhulladék égetésének mérséklésével, illetve teljes felhagyásával: a házi komposztáló használata – mely természetessége miatt teljes mértékben óvja környezetünket – tökéletes alternatívaként szolgálhat zöldhulladékunk megsemmisítésére, de természetesen továbbra is élhetünk a hulladéknaptár szerinti elszállíttatás lehetőségével.

Közérdekű információk

Kiemelt hírek

2019 március 04

FONTOS LÉPÉSEK BUSZSÁV ÉS P+R PARKOLÓK ÉRDEKÉBEN

buszsav

Február végén Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és több szakmai szervezet (BKK, Budapest Közút, KTI, stb.) képviselője kereste fel a Városházát a Budakeszin építendő buszsáv és kapcsolódó P+R parkolók megvalósítása ügyében. Az egyeztetésre annak folyományaként került sor, hogy a kerületi önkormányzatnál néhány nappal korábban mutatták be a Budakeszi út felújításának buszsávval kiegészített tanulmánytervét, melyen városunk vezetői is részt vettek.

hirmondo logo

onkormanyzat banner

Feliratkozás hírlevélre

Értesülhet a legfrissebb híreinről, tevékenységinkről

header2.png
Székhely: 2092 Budakeszi, Fő u. 179.
Telephely: 2092 Budakeszi, Akácfa utca 18.
Képviselő:  Korondy Tamás ügyvezető
Telefon:  06 23 / 451-305
Honlap:  bvv.budakeszi.hu
e-mail cím:  bvv.ugyintezo@gmail.com

Adatvédelmi tisztviselő

© 2017 Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft

Search