Hírek

    Közösen a Nádas-tóért

     

     

    Budakeszi közössége hosszú évek óta nagyon fontosnak tartja a Nádas-tó revitalizálását és az önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy a természet adta lehetőségek szerinti tartós vízfelület alakulhasson ki a területen. A Pilisi Parkerdő Zrt. partnere ebben a településnek.

    Június 18-án, az önkormányzat képviselői a Zrt. vezérigazgatójával folytatott megbeszélésen megegyeztek abban, hogy a parkerdő megkeresi a Nemzeti Földalapot annak érdekében, hogy a védett terület vagyonkezelési feladatait a Pilisi Parkerdő Zrt. láthassa el. Reinitz Gábor vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy a Zrt. hidrogeológiai szakemberek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen feltételekkel lehetséges az egykori tó újraélesztése.

    A felmérés alapján az önkormányzat bevonásával, közösen el lehet kezdeni a tervezési munkálatokat, ami a későbbi megvalósítás alapját jelenti. A vízfelület kialakításával gazdag vízi élővilággal rendelkező tóval gazdagodhat városunk, mely újabb lehetőséget ad az ökoturisztikai fejlesztések megvalósítására.

    Budakeszi a miénk, tegyünk érte közösen!

    Fotó forrása: amikisvárosunk.hu

    header2.png
    Székhely: 2092 Budakeszi, Fő u. 179.
    Telephely: 2092 Patak köz 9.
    Képviselő:  Korondy Tamás ügyvezető
    Telefon:  06 30 / 479-9401
    Honlap:  bvv.budakeszi.hu
    e-mail cím:  bvv.ugyintezo@gmail.com
    © 2015 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper

    Search