Hírek

    Kupakgyűjtő szív a Városháza előtt Telegdi Szimonettának

    Segítsünk egy bajban lévő budakeszi kislánynak!

     kupakok

    "Kislányunk, Telegdi Szimonetta, 2015.07.19-én született. A 9 hónap várakozás csodálatos volt és problémamentes, de sajnos a születésekor minden egy csapásra összeomlott. Szimi súlyos oxigénhiánnyal jött a világra, melynek következményei minden nap velünk vannak.
    Az agyi bénulás mellett, ami kihat a mozgás- és beszédközpontra, epilepsziás rohamokkal is gyakran meg kell küzdenünk. Pici kora óta folyamatosan hordjuk fejlesztésekre, mert reméljük és hisszük, hogy számára egy jobb és könnyebb életet érhetünk el a jövőben.
    Találtunk egy nagyszerű orvost, dr. Igor Nazarov, aki tavaly elvállalta Szimi első műtétét. A műtét óta sok területen javult az állapota, de idén újabb műtétre és még több intenzív fejlesztésre lesz szüksége. Sajnos minden igyekezetünk ellenére, támogatók nélkül nem fogjuk tudni ismét finanszírozni a több millió forintos műtétet és az utána következő terápiákat.
    Hiszem, hisszük, még ha csámpásan is, de egyszer kéz a kézben sétálhatunk együtt, közösen játszhatunk más gyermekekkel Szimonettával. Hinnem kell, hogy lehet szebb és minőségibb az élete!
    Tisztelettel kérem Önöket, ha van rá mód és lehetőség, akkor támogassák a kislányomat!
    Rendkívüli hálával és mély tisztelettel:
    Zengl Szilvia, egy csodálatos kislány édesanyja, budakeszi lakos"

    Nazarov műtét következő időpontja 2021. november 9.
    Gyűjtsünk minél több kupakot, hogy támogathassuk Szimi gyógyulását.
    Ha pénzbeli támogatással szeretne segíteni, azt is hálás szívvel fogadja a család.

    Telegdi Norbert
    Unicredit Bank
    10918001-00000095-91210010
    IBANHU50109180010000009591210010
    Közlemény/adomány Sziminek

    header2.png
    Székhely: 2092 Budakeszi, Fő u. 179.
    Telephely: 2092 Patak köz 9.
    Képviselő:  Korondy Tamás ügyvezető
    Telefon:  06 30 / 479-9401
    Honlap:  bvv.budakeszi.hu
    e-mail cím:  bvv.ugyintezo@gmail.com
    © 2015 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper

    Search