Hírek

    Vegyük fel a kesztyűt

     

     Az Ökokeszi budakeszi zöldközösség első szemétszedő akcióját szervezi Budakeszin. Az illegális hulladéklerakás, közterületi szemetelés következményeinek kezelése rengeteg energiát, időt, pénzt kíván. Mi most mindenből adunk egy kicsit, és hívjuk a budakeszi lakosokat, hogy vegyenek részt minél többen környezetük szebbé tételében.

    A személetformás jegyében fontosnak tartjuk, hogy egyszer mindenki eljusson odáig, hogy csak annyi szemetet termel, amennyit nagyon muszáj, és azt az előírásoknak megfelelően adja át, kezeltesse a szolgáltatókkal. A szorgos munka közben beszélgethetünk erről, és megoszthatjuk egymással hulladékcsökkentő praktikáinkat is.

     

    A program kifejezett célja, hogy a környezetükért tenni akaró résztvevők jobban megismerjék egymást, egy élő, és aktív közösség formálódjon, ahol a felmerülő problémákra közösen szerveződünk, és megosztjuk egymással ismereteinket.

     

    Iskolai szemétszedő nap

     

    A csatlakozni kívánó intézmények az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelentkezhetnek felszerelésért, további segítségért. Az Iskolai Szemétszedő Napon résztvevő csoportok az iskolák szervezésében bonyolítják az akciót, a helyszíneket is az intézmények választják.

     

    További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    A Depónia Kft., BVV Kft és a Budakeszi Önkormányzat az akcióhoz a szemétszedéshez szükséges felszerelésekkel és a hulladékbegyűjtés és - szállítás költségének átvállalásával járul hozzá.

    header2.png
    Székhely: 2092 Budakeszi, Fő u. 179.
    Telephely: 2092 Patak köz 9.
    Képviselő:  Korondy Tamás ügyvezető
    Telefon:  06 30 / 479-9401
    Honlap:  bvv.budakeszi.hu
    e-mail cím:  bvv.ugyintezo@gmail.com
    © 2015 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper

    Search